20 napja jelent meg a járvány magyarországon,  továbbra is mindössze 200 alatti regisztrált fertőzéssel, ami vélhetően távol áll a valóságtól. A kijárási tilalmat még mindig halogatják, pedig előbb-utóbb kénytelenek lesznek elrendelni (egyébként ez talán engem is megmentene), minden nap imádkozom, hogy akkor már ne legyen késő. Az olasz mintát látva attól félek, hogy néhány hét múlva itt is teherautóval fogják hordani a halottakat.

Reggelente munkába menet a jól megszokott dugóknak nyoma sincs, Budapest olyan, mint egy szellemváros. Az utcákon kevés az ember, azok is zömében idősek, fura helyzet, hogy leginkább az ő életük védelme miatt izoláljuk magunkat mi fiatalok és zárjuk be az iskolákat, ennek ellenére ők azok akik többségben fittyet hányva a hatósági ajánlásokra, piacra, boltba, közterekre járnak.  A boltokban is egyre gyengébb a forgalom, viszont a kezdeti napok pánikvásárlásai után újra feltöltődtek a polcok, már minden nap tudok húst kapni, WC papír is van már elég. De tényleg, mintha egy debil gyerek írta volna a történéseket: jött a járvány, mindenki félt, aztán elfogyott a budipapír, esni kezdett a hó aztán jött a tavasz trallala. A fertőtlenítő, gumikesztyű és szájmaszk továbbra is hiánycikk, egyébként is aranyárban mennek, néhol 5-600%-os áremelkedést is tapasztalni.

Én még mindig az irodából írom ezeket a sorokat, a vezetőnk nem foglalkozik sem a hatósági ajánlásokkal, sem azzal, hogy a vezérigazgató felszólított mindenkit, hogy otthonról dolgozzon, sem azzal, hogy az egész irodaházban mi vagyunk az egyetlenek, akik még bentről dolgoznak. Több osztály esetében maga az osztályvezető rendelt el azonnali otthoni munkavégzést, a mi vezetőnk továbbra is hajthatatlan, valami ködös eszmények miatt (majd mi megmutatjuk, hogy mi vagyunk a legtökösebb osztály a vállalatnál) és pozícióját betegesen féltve gondolkodás nélkül feláldoz minket és a családunkat. A munkahelyi körülmények nálunk egyébként sem túl rózsásak, az iroda és úgy általában az eszközeink koszosak, mindenhol kábelek tekeregnek, ha valaki ezt látná, nem hinné el, hogy egy évente több milliárdos profitot zsákoló vállalat székházában van. Sajnos kilépni/váltani jelen körülmények között nincsen lehetőségem, családfenntartó vagyok, örülnöm kell, hogy egyáltalán van még munkám, ha ennek az egésznek vége lesz egyszer, a gazdasági pusztítás fog csak ennél jobban fájni, nem gondolom, hogy ebben a helyzetben könnyű lenne munkát találnom.

A gyerekek kezdenek belejönni az otthoni tanulásba, de még mindig nem tudják kezelni a kialakult helyzetet. Igyekszünk lehetőség szerint kímélni őket a járvánnyal kapcsolatos információcunamitól. Sajnos a támogatásunk ellenére érzelmileg még mindig eléggé labilisak, képtelenek feldolgozni, hogy miért lett hirtelen vége a sulinak, miért és mitől fél anya és apa. Egyébként én személy szerint tényleg félek, láttam mi folyik Olaszországban, láttam a zsúfolt szobákat és a végtelen sorokban fekvő hörgő, ziháló embereket az intenzíveken. Tudom, hogy ez lesz itt is hamarosan és ez az egészségügyi rendszer szerintem ilyen szinten sem fogja tudni kezelni a kialakult helyzetet.